Lányok, ne menjetek first ladynek!

Ha még mindig nem tudod, hogy mi leszel, ha nagy leszel, itt egy szakma, amit sok másik mellett nem ajánlanánk. A Guardian szerint ugyanis

a first ladység egy szexista, lejárt foglalkozás

és jobban járunk, ha inkább tisztességes állás után nézünk.

A first lady egy ország vezetőjének a felesége. Mostanában ketten szerepelnek sokat a sajtóban, ellentétes előjellel. Michelle Obama, az amerikai elnök felesége hétvégén Beyonce-val ünnepelte 50. szülinapját a Fehér Házban. Valérie Trierweiler, Francois Hollande francia elnök első hölgye pedig nyolc éjszakát töltött egy kórházban, miután összeomlott, mert a férje épp egy színésznővel kavar.

Okos is, szép is, de minek

Michelle Obama hiába végzett ügyvédként, nem praktizálhat, hiszen minden idejét elveszi a fehér házi munka, amiért még pénzt sem kap. Van saját irodája, beszélhet a tévében, de a fő feladata mégis az, hogy kísérgesse, és jó színben tüntesse fel az elnököt. Táncol, énekel, beszél, sír, de mindig akkor, amikor mondják. Mrs. Obama tegnap például azzal erősítette meg pozícióját, hogy morcosan nézett, aztán zsákolt egyet, végül pedig ijesztően nevetett.

tumblr_mzjzulYsyv1sd86i0o1_500

Hasonló helyzetben van a szintén jogászként végzett magyar első nő, Lévai Anikó is, aki jótékonykodik és neveli Orbán Viktor öt gyerekét.

David Cameron felesége, Samantha pedig befejezte designer karrierjét férje miniszteri kinevezése után, hogy segítsen a politikai feladatokban. Ráadásul, ő még nem is hivatalos first lady, mert Angliában a királyi család az első.

Semmi garancia

Ha pedig a first ladyt kirúgja a férje, mint most lehet a franciáknál Trierweilert, még kompenzációt sem kap. Semmi fizetés, semmi biztonság, még csak garantált időt sem kapnak a hölgyek, ameddig tevékenykedhetnek szerepükben, hogy esetleg előre tudjanak tervezni.

Egy törékeny, lealacsonyító munkakör az övék, ami ennek ellenére csillogásba és egyfajta hollywoodi sztárságba van csomagolva.

Szóval lányok, ha legközelebb egy csávó azzal a szöveggel akar meghívni egy italra titeket, hogy elnök, inkább hagyjátok ott.

És mi a helyzet a férfi first ladykkel?

merkelésférje

Angela Merkel német kancellár férje, Joachim Sauer nem mosolyog a kirakatban felesége mellett, szinte sosem szerepel a médiában, ezért is ragasztották rá a fantom jelzőt.

 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.