Így szavazunk mi 1. rész: LMP + Fidesz kombó

A Hello90 szerkesztőségében eléggé megoszlanak a vélemények így pár nappal a választások előtt, hogy megyünk, nem megyünk és ha igen, kire. Néhányan vállaltuk, hogy leírjuk, konkrétan kire/kikre és hogy miért.

Nem befolyásolni, inkább csak véleményalkotásra szeretnénk bírni titeket. Ha például nem értetek velünk egyet, az is szuper, írjátok meg!

Dióhéjban az a cél, hogy hatodikán a szavazás utáni húsleves közben tudd öt mondatban elmagyarázni az öregednek, hogy kire és miért szavaztál vagy éppen nem szavaztál.

Nem elmenni is opció ugyanis, azzal nagyjából azt mondod, hogy mindenki hóhányó ahhoz, hogy téged képviseljen, köszönöd szépen, te inkább kimaradsz a dologból.

Én azonban azt mondom, hogy valaki úgyis fog képviselni, ha nem megyek el, akkor is, és legyek a politikától bármennyire is független nagyfiú, lesz a kormányzat kezében olyan döntéskör, ami befolyásolhatja az életemet. És ha már így van, hozzácsapom az akaratomat a többiekéhez. Részemről nem a lelkiismeretem miatt vagy állampolgári kötelességből, és nem is a lelkemben lezajlott ideológiai viták okán. Sokkal inkább praktikus megfontolásból.

Úgyhogy én vasárnap a lehető legráérősebb öt percemben elmegyek szavazni.

Listán az LMP-re

Egyéniben a fideszes jelöltre (Tata/Tatabánya - Bencsik János).

1. Listán LMP

Abból indulok ki, hogy a Fidesz tutifix nyerni fog. Hogy ez jó-e, döntse el mindenki, engem innentől leginkább az ellenzék összetétele izgat csak igazán. Az ugyanis elég sok mindent befolyásol, például a parlamenti viták színvonalát, illetve a független (és ellenzéki) sajtó tartalmát is, csak hogy két relatíve fontos dolgot említsek. Éppen ezért szeretném, ha az LMP tagja lenne a következő Országgyűlésnek.

Nélkülük a parlamenti viták elég meddők lennének. Összefoglalnám a várható fideszes viszontválaszokat:

  • MSZP/Összefogás ellen: Nyolc év, nincs erkölcsi alap, Gyurcsány, kommunisták, nokiás doboz.
  • Jobbik ellen: nem úgy van, ilyet nem lehet, el fogom venni a szót, demokrácia, majd mi azt jobban tudjuk.

És csávan.

Ezzel szemben az LMP az elmúlt négy évben tudott színvonalasan olyan ügyeket tematizálni és napirenden tartani, amik tényleg igényeltek némi nyilvánosságot (földtörvény, ÁFA-csalások, stb.). Nem mellesleg ezekben a vitákban nem ritkán színvonalasan érveltek.

Schiffer András ugyan nem a legjobb politikus és szónok, de elég bátor és tájékozott, hogy a kétharmad ellenére is legalább kényelmetlen helyzetbe hozza a kormánypártokat a legnagyobb disznóságokat illetően.

Nélküle és pártja nélkül bizonyosan putribb lenne a következő négy év parlamenti üléssorozata.

Emellett ha az LMP bejut, kicsit európaibbnak érezném az Parlamentet. A zöld pártok nem megkerülhetetlen részei a törvényhozásnak más európai országokban sem, de jelenlétük stabil, az értékrendjük összecseng. Ha innen nézzük, számomra igazán fontos, hogy a magyar Országgyűlés inkább hasonlítson a németre, mint a bosnyákra.

Nem beszélve arról, hogy személyesen nagy barátja vagyok egy csomó dolognak, amit az LMP beleírt a programjába: például több megújuló energiaforrás, szennyező fizet elve, több pénz az oktatásba.

Ezekkel megvették a listás szavazatomat.

2. Helyiben Fidesz

A helyi voks elég speckó választás, de egy-két logikai panel azért itt is általánosan beválhat. Tataiként a Komárom-Esztergom megyei első számú választókörzetbe tartozok. Nálunk a választás reálisan kétesélyes, nyerhet a fideszes Bencsik János és az mszp-s Lukács Zoltán is.

Itt is abból indulok ki, hogy a Fidesz alakít kormányt. Úgyhogy inkább nem szívatom a körzetemet, szerintem praktikusan akkor áramlik be több fejlesztési lóvé, ha nem vagyunk ellenzékben.

Ennek a benyomásomnak korábban adott már jó alapot a Fidesz.

Persze ez bőven nem elég, hogy leszavazzak nekik, mert például ha Balog Vakkomondor József lenne a képviselőjelölt, akkor őt inkább nem szeretném, hogy értem dolgozzék. Ezzel szemben Bencsik János a viszonylag szimpatikusabb kormánypárti arcok közé tartozik, akit a választói is szeretnek, pártszimpátiától viszonylag függetlenül - húsz évig volt tébányai polgármester vegyesen SZDSZ, független és Fidesz színekben. 2006-óta OGY képviselő.

A neve onnan lehet ismerős, hogy energiaügyi államtitkár volt, de lemondott, mert nyilvános vitába került Lázár Jánossal. Ez számomra azt mondja, hogy ő nem olyan mértékben és minőségben drón, mint a többi fideszes képviselő, hanem amolyan belső ellenzéki. Feltételezhetően van saját értékrendje, ez fontos mérlegelési szempont.

Elég még ez sem lenne, de látom Tatabányát, ami tényleg fejlődik. Magához képest. Nem posztszocialista gettó, mint amilyen lehetne, Ózdhoz hasonlóan, hanem inkább kelet-európai iparváros.

És ez igazán nagy szó. Tatabányán látványos a gazdasági fejlődés, az ipari park komoly régiós vonzáskörzet, szóval itt nem csak a közmunka az opció. Ehhez pedig nem csak az M1-es autópályának és a szerencsés dunántúli fekvésnek van köze, hanem Bencsik Jánosnak is.

Úgyhogy én rá szavazok. Ez egyébként azzal jár, hogy egy picit a Fidesz listáját is erősítem, ha ugyanis nem nyer Bencsik János, akkor azért kap töredékszavazatot listára a kormánykoalíció, ha pedig több mint egy szavazattal nyer, akkor a "fel nem használt voksokból" lesz töredékszavazat. Ettől amúgy nem feltétlenül vagyok boldog, de tudok majd aludni a gondolattal.

Mert a Fidesz győzelmét szerencsésebbnek tartom most, mint az Összefogásét.

Ha ugyanis mégis nyernének Mesterházyék, akkor a nyakukba szakadna Matolcsy, Domonkos László, a CÖF, az összes polgármester, stb. Az nem is anarchia lenne, hanem a 2006 utáni teszetosza káoszhoz képest is valami elképesztő mocsár.

A kommentekben

a nyájas olvasó nyugodtan fejtse ki a saját álláspontját, hátha bölcsebb, mint én, és okosat mond valakinek.

A 2. részben Szandra, a 3. részben Dani, a negyedik részben pedig Matyi írja le kire és miért, nagyon másképp, mint én, olvassátok őket is!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;