,,Nem kellettem nekik" - Miért (nem) jönnek haza külföldről a magyarok?

Nem akarom összekeverni azt, hogy Magyarország jó hely is lehetett volna, illetve még mindig lehet majd egyszer, azzal, hogy valójában jó hely-e. Magyarország nem jó hely.

- mondja az álnéven nyilatkozó Gábor. Bár mások nem fogalmazták meg ennyire élesen a véleményüket, amikor arról kérdeztem őket, hogy miért vagy miért nem szeretnének visszatérni Magyarországra a jövőben, a legtöbben a közállapotokról beszéltek, másodlagos tényezőként említve az anyagiakat. Ahogy egyre nő a boldogulásukat külföldön kereső magyarok száma, folyamatos vitákat is generál a kérdés.

Kikről szól ez a cikk?

A cikkben megszólaló magyarok különböző időpontokban és okokból mentek el Magyarországról, többen dolgoznak, mások tanulnak. Közös pont, hogy mindannyian több évet töltöttek a világ legjobb egyetemein, például Cambridge-ben, a Harvardon és a Massachusetts Institute of Technology-n (MIT). A cikk egyértelműen a magyarok egy szűk csoportjáról szól, nem reprezentatív még a külföldön dolgozó magyarok körében sem. A legtöbb külföldön szerencsét próbáló magyar valószínűleg inkább megélhetési okokból választja az angliai kávézókat vagy kórházakat. Ugyanakkor van egy jól definiálható csoport, akiknél úgy tűnik, másról van szó.

Akiknek hiányzik: Lilla, Misi és Rozi

Lilla és Misi az ELTE BTK-ról indultak, ma pedig mindketten az amerikai Cambridge-ben tanulnak. A nyelvész Lilla az MIT-n, a zsidó történelemmel foglalkozó Misi a Harvardon doktorál. Közös pont, hogy mindketten szeretnének hazamenni Magyarországra, de csak akkor, ha találnak ,,profilba vágó munkalehetőséget”. Lilla és Misi kutatási területében közös, hogy mindkettő viszonylag speciális, ezért az elhelyezkedés nehéz lehet Magyarországon.

Eredetileg itthon kezdtem el a doktori iskolát. Fantasztikus tanárok tanítottak, de sajnos az intézmény már akkor is szétesőben volt. Állami támogatást alig kap, szinte minden tanár teljesen ingyen tanít.

- meséli Lilla az elméleti nyelvészet magyarországi helyzetéről. Hasonlóan sanyarú a magyar nanotechnológusok sorsa. A tanulmányait az ELTE TTK-n kezdő, de az első év után Cambridge-ben folytató Rozi mesélt erről. Neki eredetileg az tetszett meg a cambridge-i egyetemben, hogy volt egy természettudományok (natural sciences) nevű szakjuk, így nem kellett választania a számára kedves fizika és kémia között. Pedig neki is bejött az ELTE az ott töltött egy év alatt:

Végül az ELTE fizika szakán kötöttem ki, ahol az első évben volt több zseniális előadónk is, a társaság is jó volt. Maradtam volna nagyon szívesen, csak közben elültették a bogarat a fülembe: egyre több ismerősömről tudtam meg, hogy Cambridge-be vagy Oxfordba jelentkezik.

Végül nem csak az alapfokozatát szerezte meg az angliai egyetemen, doktorálni is ott maradt:

Nem próbáltam hazajönni, egyrészt fura lett volna PhD-re hazamenni, ha már az egyetemet kint végeztem, másrészt az én kutatási területem komoly műszereket igényel. Magyarországon kevés a pénz kutatásra, így már a kezdetektől reménytelennek tartottam az itthoni doktorálást.

De a cambridge-i nanotechnológia doktori programból nem lesz könnyű hazajönni, hiába szeretne.

Persze hiányzik a családom, hiányzik Budapest a maga tökéletes tökéletlenségében, hiányoznak a Tisza-túrák, a kirándulások és megannyi más, de ez kibírható, és egyébként is akkor repülök haza, amikor akarok, a pénz kisebb akadály, mint a szabadidő hiánya. A régi barátaim egyre nagyobb része szintén külföldön él, és ez a tendencia egyre inkább erősödik.

Abban nem hiszek, hogy Magyarországon a következő évtizedben találok olyan kutatói állást, ami versenyképes a külföldi kínálattal - jelenleg semmi sem utal arra, hogy a jövőben a tudomány fontosabb lesz, mint a foci.

Aki nem kellett: Judit

Interjúalanyaim között különleges az álnéven nyilatkozó Judit, ő ugyanis megpróbált Magyarországon állást találni. Az Egyesült Királyságban érettségizett, majd a világ egyik legjobb egyetemén, Amerikában szerezte meg BA-diplomáját, és az Egyesült Királyságban mesterfokozatát. Hosszabb időt töltött Franciaországban, Brazíliában, Mexikóban és Ausztriában is, jelenleg egy innovációs tanácsadó cégnél dolgozik Angliában. A hat idegen nyelven beszélő Juditot nem vették fel a Külügyminisztériumba a kormányváltás utáni időszakban:

Próbálkoztam régen a Külügyminisztériumnál, de  nem kellettem nekik, aminek  így utólag a politikai helyzet függvényében nagyon örülök. Az egyik nagy magyar gyógyszeripari céghez viszont felvettek üzletfejlesztési pozícióba. Sokat hezitáltam, mert a mostani közhangulat és gazdasági helyzet nagyon taszít, aztán más lehetőségek adódtak.

Akik nem bírták: Miki és Igor

Miki Cambridge-ben tanult, számítógép-tudománnyal foglalkozik. Az egyetem után egy vezető biztonságtechnológiai cégnél helyezkedett el. Angliában van a ,,bázisa”, de hétközben járja Európát. Három pontban foglalja össze miért jár rendszeresen Magyarországra:

  1. Család és barátok: ugyanúgy, ahogy az ember vidékre is elutazna a barátait és a családját meglátogatni, én sok hétvégére és ünnepre repülök vissza. Londonból Budapestre háztól házig 6 óra az út: ez nem sokkal hosszabb, mint néhány vidéki várost elérni.
  2. Oktatás, és matematikai tehetséggondozás: ebben a témában Magyarország valami nagyon különlegeset és egyénit nyújt, ezt mindenképpen éltetni kell, az állandó nehézségek ellenére. (Nem azért, mert magyar, hanem mert ritka érték.) Én is sokat köszönhetek ezeknek a köröknek, és szeretek ennek a része lenni, immáron tanárként.
  3. Düh és kihívás: egyre gyakrabban kapom azon magam, hogy azért akarok tenni valamit egy magyar ügyért, mert nem bírom elviselni azt a kárt, amit okoznak, és azt a tehetetlenséget, amibe embereket taszítanak. Jelenleg a tanárokat alázzák porig, és nem bírom ölbetett kézzel nézni.

Hiába van három jó oka arra, hogy sokat járjon haza, nem költözik végleg Budapestre. Ezt kulturális okokkal indokolja. A ,,dögöljön meg a szomszéd tehene is” mentalitás, a mindennapi életbe beszivárgó politika és a munkahelyi ,,politika”, a szabályok kijátszása mellett a homofóbia és a kirekesztés is zavarja:

Melegként már csak azért sem jönnék haza, mert fárasztó az állandó titkolózás, és az aggódás, hogy vajon a szivárványos kitűző miatt megvernek-e a 4-6-os villamoson. Angliában alig ért negatív élmény emiatt: viszont az mind kelet-európaiaktól jött. Nyugaton - a legtöbb helyen - teljesen természetes az LMBT csoportok jelenléte.

Egyszerűen mondva: nincs kedvem az emberek hülyeségével szarakodni, amikor olyan országok is vannak, ahol hagyják, hogy éljek, dolgozzak és alkossak.

Az álnéven nyilatkozó Igor helyzete annyiban különleges, hogy az orosz származású doktorandusz 12 éves korában jött először Magyarországra és hat évet töltött el nálunk. Három másik országban is hosszabb időt élt, most Cambridge-ben doktorál, szintetikus biológiával foglalkozik. A tudomány ottani színvonala miatt választotta az egyetemet. Arra hamar rájött, hogy nem akar majd Magyarországon élni. Azt meséli, hogy lényegében akcentus nélkül beszélte a nyelvet, de kevés magyart talált befogadónak, ráadásul kettő kivételével már összes barátja külföldön tanul.

Háromszor utasították vissza a magyar állampolgárság iránti kérelmemet, ebből kétszer magyarázat és fellebbezés lehetősége nélkül. Többek között ezért semmi okom nem maradt arra, hogy bármikor visszatérjek Magyarországra. És bár én magamat részben magyarnak tekintem, gyerekeimnek nem valószínű, hogy meg fogom tanítani a magyar nyelvet. Minek?

A kritikusok: Danó és Gábor

A matematikus Danó jelenleg a zürichi műszaki egyetemen (ETH) doktorál. Nem politikai vagy akár oktatáspolitikai okokból ment külföldre, már az érettségi óta tervezte, hogy kipróbálja milyen az élet külföldön. A nemzetközi diákolimpiákon két ezüstérmet is begyűjtő, tehát világszinten is az élmezőnybe tartozó matematikus a külföldi élet megismerése mellett azért az anyagiakról is beszél Az ELTE matematikusképzését világszínvonalúnak tartja, de Amerikában 4-5-ször akkora ösztöndíjat kapott. Tudományos és anyagi értelemben is szeretne egzisztenciát teremteni, de azért örökké nem maradna külföldön:

Majd szeretnék hazamenni. Ami egész biztos, hogy nem akarom az egész hátralevő életemet külföldön leélni. De először jó lenne egy stabil alapot megteremtenem. Úgy szoktam elképzelni az életemet, hogy kb felét külföldön, felét otthon élem le, de ez persze mindkét irányba változhat.

Leginkább azért szeretnék hazamenni, hogy segíthessem a hazámat, hogy átadhassam a tudásomat a következő generációknak, hogy kivegyem a részem Magyarország fejlődéséből, segíthessek a nyugathoz felzárkózni.

A mostani helyzet viszont nem tetszik neki.

Ez egyrészt függ persze attól, hogy hogyan alakul a magánéletem. Másrészt viszont attól, hogy mennyire látom értelmét. Hogy milyen körülmények között tudnék dolgozni, és hogy mennyire érzem azt, hogy van értelme otthon csinálnom azt, amit csinálok.

Danó természetes élőhelye az oktatási intézményekben van, nagyon taszítja az ezek szétverésére irányuló intézkedések.

Én a modern, nyugati kultúra híve vagyok, és nem esik jól az, amikor balkanizálódunk. Például azzal, hogy az angol nyelv, vagy épp az informatikaoktatás fontosságát megkérdőjelezzük. Amikor ilyen folyamatok mennek végbe, és én tehetetlenül nézem, az nagyon nem segít abban, hogy "lássam értelmét" a Magyarországon élésnek.

A kutatói pályára készülő, álnéven nyilatkozó Gábor már jó néhány éve külföldön tanul, a doktoriján dolgozik, vagyis róla elmondható, hogy nem a jelenlegi kormány ténykedéséhez köthető az elmenetele. Azt mondja, nem egy másik országot választott, hanem páratlan lehetőséget kapott, amit akár egy svédnek is őrültség lett volna visszautasítania.

Ugyanakkor a Cambridge-ben tanuló Mikin és Igoron kívül ő volt a legkritikusabb Magyarországgal szemben.

És bár nagyon fontos nekem a környezet, a barátok, a közös kultúra, annyira nem fontos, hogy minden lehetőségemet feláldozzam érte. Ráadásul akik az állítólagos közösségünk állítólagos vezetői most, ezt pökhendi módon, evidenciaként várnák el tőlem, pedig én tennék nekik szívességet azzal, ha a fiatalságom maradék részében a nevem, időm, energiám adnám ahhoz, ami otthon most zajlik. Nem is beszélve a felvállalt szegénységről a világpiac ítélete alapján sokkal többet érő képességeimhez képest.

Ezek az energiavámpírok nem érdemlik meg. Nem vagyok hálátlan, valamekkora áldozatot megérdemelne az, hogy otthon maradjak — de túl nagy áldozat lenne most ez. Akármekkora áldozatot meg nem várhat el tőlem Magyarország illetve a NER, nem ejtettek engem túszul, és nincs Stockholm-szindrómám sem.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.