A bizonytalanság és a kiszolgáltatottság annyira 2014!

A Bridge Budapest idén is jól megkutatta a fiatalokat, hogy megtudják, mik a leginkább vágyott karrierutak és milyen jövőképpel kelnek és fekszenek a 20-35 év közöttiek.

A Bridge Budapest alapítóinak, a LogMeInnek, a Ustreamnek, az NNG-nek és a Prezinek szívügye, hogy mihez kezdenek a magyar fiatalok. Mint a magyar fiatalság büszke példányai, örömmel jelentjük be, hogy a tavalyi kutatásához képest kicsit nőtt a kockázatvállalási hajlandóságunk, és egyötödével kevesebben választjuk a biztonságos, alkalmazotti munkát, mint az előző évben.

Ugyanakkor a jövőképünk továbbra is kilátástalan, pesszimisták és gyanakvóak vagyunk. Szerintünk leginkább a szerencsén és a kapcsolatokon múlik minden, és nagyon félünk, hogy ellopják az ötleteinket.

A felmérést készítő Kutatólabor 828 magyarországi lakos válaszai alapján megállapította, hogy habár az üzleti siker tízből hét megkérdezett számára vonzó, az anyagi bizonytalanság továbbra is erősen befolyásolja döntéseiket. Tízből mindössze ketten választanák az önállóságot, ha bizonytalan jövedelemmel társulna. Az idősebbek és az alacsonyabb iskolai végzettségűek továbbra is biztonságra törekszenek. A válaszadók kétharmada egy évtized múlva is alkalmazottként képzeli el magát, átlagosan hat munkahelyre számítanak életükben.

Az eredmények alapján végre számunkra is világos lett, hogy legtöbben még csak álmodozunk ahelyett, hogy megragadnák a lehetőségeinket és seggest ugranának a bizonytalanságba.

Nagyon várjuk, hogy 2015-re vajon mi minden fog még megváltozni, remélhetőleg addigra a következő Árvai Péter is leleplezi magát.

budapestbridge_2014_4b

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.